Kopjafa szentelő: Kömlőd 2012.05.19.
2012.május 19-én, azaz tegnap az egyházakat képviselő Református(Tábori lelkész), és Katolikus pap felszentelte a Kömlődi temetőbe készített három magyar honvéd sírra kihelyezett kopjafáinkat.
Úgy gondoljuk, legalább 100 esztendőre meghosszabbítottuk a sírok élettartamát!
Köszönet érte mindenkinek, aki segített, közreműködött!
További képek a csatolmányokban!
Bejelentett robbanótest
2012.március 25-én jelentette be részünkre egy nevét, személyes adatait megadni nem kívánó levélírónk. Megadta a pontos GPS koordinátákat, és mellékelt egy google térképet amin bejelölte a robbanótest helyét.
A robbanótest megsemmisítése ügyében intézkedtünk, és azt a hét folyamán megsemmisítették.
Köszönjük a bejelentést!
ABB - Anonim Bomba Bejelentő!
Tisztelt Tagtársaink, Barátaink!
Annak okán, hogy ismételten felvetődött az igény - a napokban is érkezett bejelentés - ezért a címoldalon a fő bannereink között elhelyeztünk egy bejelentést segítő bannert.
Bízom benne, hogy felelősen végzitek a hobbitokat, azaz felelősnek érzitek magatokat mások testi épségének megóvása érdekében.
Remélem, hogy sok felelős tagtársunkhoz hasonlóan akik már tettek bejelentést felénk, Ti sem ássátok majd vissza a jövőben a megtalált robbanótesteket!
A bejelentés anonim, senki nem foglalkozik a bejelentő személyével!
A Botfai tragédiáról a Kékfény is beszámolt
Kékfény - 2012.március 26.
A vértestolnai temető német sírjai
Hadisír feltárás Vértestolnán.
Több éves történet végére került pont az elmúlt hét során. A Német Hadisírgondozó Népi Szövetség munkatársai végre elkezdhették a Vértestolnai temetőben exhumálni azokat a német katonákat, akik meglehetősen méltatlan körülmények között, jeltelen sírokban nyugodtak.
Évekkel ezelőtt Somogyi Gábor barátommal kezdtük el a kutatást Vértestolna körül. Gábor, és a akkori Wiking Kutatócsoport tagjai már régóta vizsgálták a környék ll. világháborús történetét.
2012.MÁJUS 19. Kopjafa avató - Kömlőd
Tisztelt Barátaink!
Örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy elkészült az a három darab kopjafa, amelyet a Komárom-Esztergom Megye területén található Kömlőd református temetőjében nyugvó magyar hősihalottak részére készítettünk.
Mint arról korábban már beszámoltunk, a temetőben három meglehetősen viharvert állapotú sírhely található, amelyeket szeretnénk megmenteni, rendbehozni.
...
KOPJAFÁK A HŐSÖKNEK!
Örömmel számolok be arról, hogy korábbi felhívásunk, és vállalásunknak megfelelően lassacskán be tudjuk teljesíteni ígéretünket.
Nemrégiben megfogadtam, ismét megmentünk három magyar honvédsírt, amelyek meglehetősen viharvert állapotban vannak.
A sírok a Kömlődi temetőben vannak, és bár a falubeli szorgos kezek próbálnak minden tőlük telhetőt megtenni,- kapálják, gyomlálják, -de a régi beton keret, és a fejfák felett eljárt az idő.
A sírok megmentése nekünk nemcsak szívügyünk, de úgy gondoljuk kötelességünk is!
Kitörés 1945.február 11.
Ma 67 éve,1945. február 11-én kezdődött a második világháború legtragikusabb katonai akcióinak egyike, az ostromlott Budapest német-magyar védőseregének kitörése. Negyvenezer katona próbált meg a Széll Kálmán (ma Moszkva) tér és a Széna tér felől áttörni a szovjet ostromgyűrűn. Az átjutás mindössze hétszáz embernek sikerült, a többség már a kitörés első óráiban elpusztult. Buda utcáin hegyekben álltak a halottak, többségük máig ismeretlen tömegsírokban nyugszik.
Néhány gondolatban emlékezzünk a hősökre!
Támogassa szervezetünket, és weboldalunkat adója 1%-ával!
Tisztelt Látogató!
Kérem, amennyiben nem kötelezte el magát más szervezet irányában, támogassa weboldalunk működését adója 1%-ának felajánlásával.
Civil szervezetként tagtársaink tagdíjaiból (1.000.-Ft/év) önkéntes felajánlásokból, és a gyűjthető adók 1%-ából tudjuk működésünket fenntartani.
Ebből finanszírozzuk az éves kutatási tevékenységünket, kiállításainkat, iskolák látogatását, a történelemóráink megtartását, hátrányos helyzetű gyerekek táboroztatását, hadtörténeti rendezvényeket, hadijátékokat, stb.
Mélykereső - Típus ismertetés
Delta Pulse Mélykereső
Műszaki adatok:
- Súly: 1,7kg
- Működési elv: PI rendszer
- Munka frekvencia: 100hz
- Keret Mérete: 35cm kerek,50cm kerek,1m x 1m,1.5m x 1.5m ,2m x 2m
- Fejhallgató kimeneti nyílás 6,3mm
- Akkumlátor 12v
- Töltő
Kezelő felület:
- Noise: Az impulzus szélességét állíthatjuk vele. Hasznos lehet az esetleges zavarok kiszűrésében.
- Delay: Beállíthatjuk vele a kiszűrendő fémtárgyak méretét.
- Sens: Az érzékenységet állítja.
- Gain: A gyenge jelek erősíthetők fel.(egy adott jelhez mekkora jelzés legyen)Közvetve állítjuk vele az érzékenységet is.
A Vasi sírrablással kapcsolatban
A korábban közölt megdöbbentő cikk kapcsán még akkor levelet küldtem az illetékeseknek, és kértem az ügyben mielőbbi intézkedést.
Ma levélben válaszolt a HM Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó Osztály részéről Dr. Töll László alezredes, osztályvezető.
Az alezredes Úr levelét a csatolmányokban olvashatjátok!







.png )














Friss hozzászólások
5 óra 59 perc
2 nap 4 óra
6 nap 4 óra
6 nap 5 óra
6 nap 5 óra
2 hét 4 nap
2 hét 6 nap
3 hét 3 nap
3 hét 3 nap
3 hét 6 nap